Tegnap előkarácsony volt. Legalábbis nekem. Forralt borral kísért ajándékot kaptam! És nem is akármit, hanem egy a Doctor Who 2011-es (gyermek foglakoztató) évkönyvét: Van benne pár háttér információ, két rövid képregény és csomó játék (labirintus Dalekekkel, Síró angyalokkal, Atraxival stb.) meg egy rövid novella a Van Goghos rész mellé. Zseniális.
Képekben pedig így fest:
Úgyhogy köszönöm még egyszer. ^^
A bármilyen növényekkel befuttatott házkeresést ezúttal feldobtam azzal, hogy vittem magammal fényképezőgépet. Ilyenkor mindig rá kell jönnöm, hogy se elég jó gépem, sem tehetségem a fotózáshoz ezért muszáj volt helyenként feljavítani az eredményt a fekete-fehérre színezéssel. Mondjuk az első képnél nem volt szívem, mert tetszenek a színei, de a többinél jobban jártatok ezzel a megoldással. Higgyetek nekem.
Kezdjük (majdnem) az elejéről: augusztus 20. - a novellaárus fazon - óta érzek késztetést arra hogy kerek, egész történeteket írjak. Szomorú, hogy a töredékek mind a laptopon vannak, így nagyjából a nulláról kell most kezdeni.
A témaválasztás miatt, nehogy bárki is elfojtott segélykiáltásként értelmezze gondoltam, hogy írok pár tucat mondatot a háttérről: maga az alapgondolat a mostanra több-kevésbé leküzdött tériszonyom hatására fogant meg, amint enyhén tudatmódusolt állapotban a korlátot fogva lenéztem a 8. emeletről. Akkor, abban a pillanatban a fejembe lejátszódott a gondolat, hogy igazából innen már csak egy mozdulat lenne. Utána meg gyors eszmefuttatás arról, hogy vajon van-e ideje az embernek meggondolnia magát? Mi az a magasság, ami biztosan elég a halálhoz? Az öngyilkosság pártiaknak erősebb-e az érvrendszere vagy az ellenzőknek? Vajon milyen érveket hoz fel magának az ember mielőtt döntést hoz? Mi kell ahhoz, hogy visszarántsa az embert a szakadék széléről? Mekkora zavart kelthet, ha valaki nem ír búcsúlevelet?
Nos miután ez mind átszáguldott a fejemen illetve nem száguldott csak átvánszorgott, később is vissza-visszatértem a gondolathoz. Ahogy lenéztem egy-egy erkélyről mindig újabb gondolatok csapódtak le, amit szívesem kifejtenék egy önmarcangoló öngyilkosjelölt történetében.
Aláírom, nem feltétlenül vall ép elmére, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy egy-egy ilyen témában vajon mire bukkanhat az ember.
A kész írásért pedig már előre is lehet jelentkezni, cserébe csak könyörtelen kritikát várok.
A nyáron sikerült egy ijesztő sorozatmaratont csinálnom (Vészhelyzet, Lost, Veronica Mars, Raising Hope, Rescu Me többek között).
A múltidézés mellett sikerült egy néhány újoncra is rákapni és elbúcsúztatni egyet-kettőt végleg (Rescue Me), vagy tűkön ülve várni a következő részeket másoknál.
Az újoncok:
New Girl: Zooey Deschanel összeköltözik három vadidegen sráccal miután rájön, hogy a pasija félrekefél. Érdekes, de idegesítő Zooey énekelgetése. Én kirúgnám (a még nem létező) albérletemből.
2 Broke Girls: Stan és Pan modern parafrázisa: talpraesett, alacsony, nagymellű barna és burokban nevelkedett, magas, vékony szőke nő párosa az étteremben és albérletben és a harmadik résztől már egyéb helyszíneken is. A cél, hogy elég pénzt gyűjtsenek a sütibiznisz elindításához (számláló a rész végén). Egyébként Max (Kat Dennings) egyoldalú beszélgetései a lóval önmagában külön műsort érdemelnének.
Ha más nem is, de Kat Dennings hatalmas mellei remek érv(ek) a sorozat mellett. 
Pan Am: Stewardessek, a legendás - de azóta bedőlt - légitársaság alkalmazásában. Párhuzamos történések, kikacsintás a hidegháborúra és légikisasszonyok az üzletemberek házasságára gyakorolt rossz hatásáról. Christina Ricci a húzónév.
Terra Nova: Időutazós Jurassic Park. Kiszámítható fordulatokkal, szereplőkkel és szájbarágós titkokkal. Szerencsére fényévekkel jobbnak tűnik, mint a Falling Skies. Persze lehet, csak a dinók miatt. Viszont eszméletlenül jó, a Firefly óta nem hallott country jellegű zenével. Kár, hogy a harmadik résznél a szokásos "sorozatalapozó rész" nagyon megvolt.
Death Valley: Zombik, vámpírok és vérfarkasok zsaru-reality formában forgatva. Nem annyira vicces, mint amennyire jó Tania Raymonde-ot nézni benne.
Homeland: Évekig fogságban tartott tengerészgyalogost hazaengednek a terroristák, a titkosszolgálatnak gyanús. Nekem is.
Még nem döntöttem el, hogy akarom-e nézni, de jó alapokról indulunk.
És akkor most jönnek a folytatások:
Raising Hope: Vicces alaphelyzet (Jimmy egy éjszakára összefekszik egy - sorozatgyilkos - csajjal, az eredmény Hope. Anyát kivégzik, Jimmy pedig a nagyszülőkkel együtt próbálja nevelni Hope-ot) amihez gyönyörű látnivaló (Shannon Woodward) társul. Csak ne ment volna fodrászhoz az első és második évad között.
How To Make It In America: Fiatal művészbeütésű csajok, srácok próbálnak boldogulni New Yorkban. Mini divatdiktátoroknak kötelező tananyag. Ráadásul HBO sorozat, ami egyrészt garancia a minőségre, másrészt dohányoznak a képernyőn. Óriási. Második évad vasárnap indult, remélem ezúttal nem csak nyolc részt kapunk.
Family Guy:Ha jól emlékszem a tavalyi őszre, akkor az előző évadnyitó sem tetszett és a szezon sem lett sokkal jobb. A mostani sem tetszett, viszont a hurrikános rész begombázás beteg képeit kár lett volna kihagyni, Briannek nem egyszerű elméje van.
Cleveland Show: Már párszor feltettem magamnak a kérdést, hogy miért nézem. Tényleg, miért is nézem?
Simpsons: Csak megszokásból.
The Big Bang Theory: Őszintén, WTF? Mondjuk, ha jól sejtem akkor kiderül, hogy nem az történt, amire mindenki gondol.
How I Met Your Mother: Mint a Simpsons.
The Secret Circle:Varázslatos tinidráma. Érdektelen.
House: Muszáj visszatérnem a doki utolsó évadjára, főleg a börtönös felütés miatt.
A lényegtelenek:
Person of Interest: Taj-kártyás életmentés. Hülyeségre alapozott epizodikus akciózás. Kell a francnak.
Happy Endings: Semmilyen.
Prime Suspect: Sokadik próbálkozásom, hogy elmerüljek valami rendőrős témában, úgy tűnik, amíg nem Scorsese rendezi addig nem tud lekötni.
Végül DD új kedvenc pólója a 2 Broke Girls jóvoltából:
Tegnapelőtt találtam vagy féltucat, múlt héten feltöltött videót egy spanyol soundtrack koncertről sok Bear McCreary szerzeménnyel.
Mindenféle szöveg helyett itt van néhány kedvenc:
(a kép New York Times cikkéből származik)
Egyre többször és jobban akarok kilépni a medencéből és legalább két kultúrkörrel arrébb ébredni reggelente.
Az egyik cél - a legjobb eset - New York, ahol már a leendő albérletem utcáját is megtaláltam...
...volna. Merthogy rá kellett jönnöm, nem lesz olyan állásom, amiből a szigeten tudok lakást bérelni. Helyettem be kell érni Brooklyn-nal vagy Jersey-vel. Kár, hogy utóbbi már nem is tartozik a városhoz.
Na, de a lényeg: az alant látható utcakép egészen közel van a SoHo-hoz és a Scorsese filmek Kis-Itáliájához. A környéken nincs nagy felhőkarcoló, legfeljebb négy-hat emeletes bérházak, viszonylag természetes anyagokból az ikonikus tűzlétrákkal és az utca (innen számított) vége felé egy sor kirakodó vásárral.
Ideje meglépni a félig komolyan gondolt tervet és bemasírozni az amerikai követségre, hogy alkalmazzanak, mint európai történelmet tanító tanárt. Ki más tudná jobban tanítani az európai történelmet, mint egy európai?
Spoilers - mondaná River Song, ha elkezdenék aprólékosan írni, úgyhogy inkább nem fogok. Pár mondatban a reakcióm: kicsit pislogok, kapkodom a fejem, rájövök öt perc alatt a nagy fordulatra, örömködök "I Am The Doctor" újabb variációinak.
Attól függetlenül, hogy rájöttem a rész simán megugrotta az előző évadzáró által felállított lécet.
És igen, végre elérkeztünk arra a pontra ahonnan nagyjából egy idővonalban tartózkodik a Doktor és kedves neje. Azt hiszem ez a tény kevéssé volt meglepő az előző a cím ismeretében. Sőt muszáj említést tennem a steampunkos vonalról, amit a mindenhol jelen lévő gőzmozdonyok képviselnek.
Szeretem a gőzmozdonyokat. Legalább annyira, mint a hangzatos titulusokat, mint a "girl who waited" vagy a "lone centurion". Főleg akkor, ha egy mondatban hangzanak el. Mellesleg az írók végre elkezdték árnyalni a karaktereket, úgyhogy azt hiszem még pár évad erejéig nem cserélünk útitársakat.
Vagy de.
És végül egy kép kifejezetten Eena kedvéért:
Gondolom már mindenkinek álmatlan éjszakákat okozott a tény, hogy nincs poszt. Azaz inkább remélem. Na, de mostantól minden megváltozik: írtam nagyjából egy hónapnyi töltelék posztot, amit bármikor elővehetek ha nincs kedvem/nem vagyok gépközelben/nincs miről írnom.
Lesz itt minden, ami eddig volt, kiegészítve a kalandos álláskereséssel, kocsma elemzéssel (ideje átmeneti szállást találni), kreatív kitörési kísérleteimmel és talán főzőtanfolyammal...
vagy
...ezekből nem lesz semmi és esetlegesen dobálok ide ezt-azt. Ami éppen történik. Vagy azt sem.
A nyárról nincs kedvem összefoglalót írni, nem történt túl sok minden. Aktuális, hogy őszre fordult az idő és idegesítenek a kartondobozok. A kukába nem fér be, a szelektív hulladékgyűjtő meg messze van. Izgalmas ugye?
Nem baj, hétfőtől aktívan keresem az állásokat (és bekopogok a Burger Kingbe vagy McDonaldsba is) és mindenféle színes-szagos grafikonokkal fogom ábrázolni, hogy hány helyről utasítottak el. Sőt, új ötlet: a párkapcsolati statisztikát is ábrázolhatnám így.
Ja és kómába esett a laptopom, csak hogy teljes legyen a kép. Meglepetésemre viszont még nem égettem le sehonnan bőrt és nem nyúltam szúrósba se.
Mondjuk még van még három hónap 2011-ből. Eddig sem szerettem a 11-es számot, de az eddigiek alapján ki merem jelenteni: ellenségessé vált a viszony.
Holnap (vasárnap) már értelmes írással jelentkezem.
