Szeretettel mutatom be az indie játékok Half-Life Ep. 3-át. Azzal a lényeges különbséggel, hogy itt tudjuk, hogy készül valami, valahol, valameddig.
A történet valamikor 2004 környékén kezdődött, a BSG első évadjának végén és közel egy időben a Freespace 2 engine-jének nyílt forráskódúvá tételével. A világ különböző pontjairól nekiálltak modolni és a projekt a keresztségben a Beyond the Red Line (BtRL) nevet kapta. A mod alphája kiszivárgott, a csapat morc lett és úgy döntöttek, hogy csak akkor adnak ki bármit is, ha teljesen kész. Így három év alatt megjelent egyetlen demó két fajta Viper-el és a Cylon vadásszal meg egy bányászhajóval. Viszont a csapatba belekeveredett egy amatőr zeneszerző is (a trailer második felében az már originál zene). Mellesleg a hivatalos BSG játéknál a csöpp kis demó így is fényévekkel jobb volt. Jómagam a mod köré kialakult fórum lelkes olvasója lettem egészen addig, míg a BtRL-t le nem lőtték és átkeresztelték Diasporára. Azóta néha ránézek a moddb-s adatlapra hátha történik valami. Hát nem.