Ma reggel kiderült, hogy nem bérért dolgozom, hanem pénzben kifejezett háláért.Konkrétan nem találom a szavakat, de nem esek kétségbe, mert találni fogok, hiszen nemsokára minden rendeződik. Nos. Ezt vajon miért nem hiszem el?
Szóval tanítási gyakorlat letudva, papír leadva, eredmény a tanulmányi rendszerben. Kiderült, hogy két nyelvvizsga kell. Fizetés, hogy befizessem magam rá - pótlólag. Közben beiratkoztam azért könyvtárba is. Találtam is anyagot. Közben a szakdolgozatom elérte a negyven…
Nos, miközben kézzel-lábbal küzdök a túlélésért azért be tudok sűríteni pár sorozatot is. Ha másnak nem alapzajnak. Lássuk a medvét:Akik kihullottak: True Blood (ha az első évadban nem ölik meg Lizzy Caplan karakterét, akkor a hűséges néző maradtam volna végig), Skins…
A mai nap nagy vívmánya, hogy a főnöki fotelt áthoztam a nagyszobából a sajátba, mivel a szülők távozásával a pc átkerült a benti tévéhez (zseniálisan óriási monitor) így itt lett hely és egész kis munkasarkot sikerült berendezni. Aminek a hatása is látszani kezd, ugyanis…
Az elmúlt négy napban semmi haladás, ezzel szemben megadtam a kegyelemdöfést a bioritmusom maradékának is. Hála istennek a héten lényegesen kevesebbet dolgozom. Viszont dekoncentrált, figyelemzavaros és persze kedvetlen vagyok szóval a déli keléstől mostanáig sikerült…