Minden idők egyik legsötétebb jövőképe az, amit a Warhammer 40 000 felmutat. Lényegében a Star Trek antitézise, ugyanis a W40K jövőjében minden rosszul alakul a fejlődés során és ezért az egyszerű embereknek a minden részletre kiterjedően szabályozott élettel és vallási fanatizmussal kell szembesülnie. A nem túl barátságos idegen lények jelentette konstans fenyegetést már meg se említsük.
A legjobb esetben az ember leéli az életét az Isten-császárnak szentelve a jobb jövő reménye nélkül. Rosszabb esetben a káosz hívők megkínozzák, feláldozzák vagy egyéb kreatív módon keserítik meg az életben töltött utolsó pár óráját. Vagy egy tyranida-flotta ejti útba a bolygót és valaki valahol úgy dönt, hogy az Impérium számára nem éri meg a bolygó védelmére akár egyetlen töltényt is áldozni és akkor vacsora lesz belőle. Még rosszabb esetben pedig egy inkvizítor úgy dönt ilyen-olyan okból nincs más megoldás és a bolygó teljes népességét ki kell irtani.
Ebben a világban az ember bolygók százezreit gyarmatosította így egyes világok kőkorszaki szinten ragadtak, mások újraélik a középkort vagy éppen az egész bolygó egy hatalmas gyárat képez, a lakosság pedig a teljes életét ott tölti.
A boly-világok lakosai azok, akinek talán a legrosszabb sors jutott. Ugyanis ezeken az emberek hatalmas boly-városaikba tengetik mindennapjaikat és az utcán vagy a saját lakásukban végzik családi körben a munkájukat, mondjuk lőszer- vagy egyenruha gyártás. Bár a bolygók exportját nem ezek adják, hanem egy sokkal értékesebb árucikk: emberek a birodalmi gárdába.
No, de visszatérve a Földre a távol-keleten már létezik illetve létezett az első boly-város. A nyelv német, de a felirat angol. És köszönjük Balázsnak a videókat.