Miért kapok agyvérzést tévézés közben? Szerintem hány ember fér el az országban és miért nem szokás ma gyereket vállalni? Megjelent az új Moldova riport-könyv a tűzoltókról. És egy elszalasztott Nouvelle Vague koncert videója.
Katt, a tovább mögött van a sok szöveg.
- Óriási élmény, ha az ember arra tér magához így hétvégén reggel, hogy kicsiny hazánk népességfogyásáról beszél egy demográfus, aki inkább a koporsóhoz van közel, mint bölcsőhöz.
Személy szerint elég ambivalens a viszonyom a kérdéshez, mert az országot nem 10 millió emberre tervezték. Viszont, ha a többség egy íratlan biológiai késztetésnek engedelmeskedve vissza is fogja reprodukciót, a rosszul szőtt szociális háló hatására vannak csoportok, akiknek életformájává vált a folyamatos gyerekvállalás és az ezért járó anyagi támogatásból való létfenntartás. Persze a munkát mellőzve.
De miért is állítom, hogy az országot nem ekkora lakosságra tervezték? Mert a tízmilliós lélekszámot egy mesterséges baby-boom idézte elő az ötvenes években, mikor a hidegháború elfajulásával és az atomfegyverek térnyerésével a vasfüggönytől keletre a harmadik világháború megnyerésének kulcsát a minél nagyobb népesség meglétében találták meg. A képlet egyszerű: minél többen élnek egy országban, az esetleges atomtámadás után is többen maradnak életben, mint egy alapvetően kisebb népességű országban. Kína népessége is ekkor indult robbanásszerű növekedésnek. Itthon ennek a koncepciónak a Ratkó-korszak nevet adtuk, Ratkó Anna népjóléti, később egészségügyi miniszter után. A tevékenységét megelőzve, a második világháború hatására is természetesen, egy 7-8 millió fős szinten állapodott meg a magyarság lélekszáma. Véleményem szerint ez lenne az ideális, hiszen most is mi a fő probléma? A munkanélküliség. Persze néhány éven belül lesz egymillió munkahely, legalábbis két hónapja még ez volt a terv, de nem tudom, hogy mára mi maradt belőle. Illetve fontosabb kérdés, hogy az önkormányzati választások után mi fog maradni belőle (a jogos kétségeimért lásd Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elmúlt három hónapjának eredményeit).
Pongrácz Tibornét, a már említett unszimpatikus demográfust, már többször volt (bal)szerencsém hallani a kérdésről nyilatkozni. Véleménye szerint semmiben sem rosszabb a jelenlegi az előzőr rendszernél a gyermekvállalás szempontjából. Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem rosszabb. Annak idején az ember elhelyezkedett valami kamu adminisztrátori állásban és sikeresen családot alapított, míg manapság az ember vállal két-három állást párhuzamosan (a többségét feketén vagy jobb esetben szürkén) és esetleg úgy el tudja kezdeni az önálló életét a párjával/feleségével. Azt hiszem, egy ilyen instabil életstílussal az ember nem szívesen vállal gyereket, mert - legalábbis a többség számára - fontos, hogy jobb vagy legalább ugyanolyan körülményeket biztosítson a gyerekének, mint amilyenekben ő nőtt fel.
Míg a másik ok, ami miatt kitolódik a gyerekvállalás: a hatalmas információtömeg, ami már lényegében csecsmő kor óta méregként csepeg a fülünkbe, szemünkbe és az elménkbe. Hiszen mit látunk mikor bekapcsoljuk a tévét vagy felnézünk a netre? Azt, hogy mások milyen jól élnek/néznek ki/keresnek/valósítjáj meg maukat és utazzák be a világot. Valahol természetes, hogy az egyszeri ember is el akarja érni a látottak legalább töredékét és valjuk be, többség számára a gyerek ebből a szempontból óriási gátat jelentene.
Sőt a megbízható fogamzásgátlás korában ki akarna egyetlen partner mellett leállni? Főleg, hogy a lányokba/nőkbe és fiúkba/férfiakban egy hamis képet alakít ki a másik nemről, aminek hatására szinte minden esetben a párkapcsolatra alkalmatlan társat választják az egy órától a maximum egy-két évre szóló együttléthez.
Továbbá szerény véleményem: Európa elfáradt. A népességfogyás nem csak hazánkat érinti, hanem lényegében az összes poszt-indusztriális (vagy szolgáltatás-alapú) társadalmat.
A nincs kedvem lezárni a gondolatmenet, többek között mert megnyugtató következtetést nem tudok és nem is akarok levonni.
- Tegnap éjjel nem tudtam aludni, ezért kapcsolgattam a tévét és pont belefutottam a National Geographic-on egy fiktív jövőt bemutató sorozatba, aminek lényege, hogy egyik napról a másikra elfogy a kőolaj a világban és mi történik azután.
Egyértelmű katasztrófafilmes forgatókönyv. Gondolom felkértek egy sor amerikai futorológust, akik felvázolták egy kőolaj nélküli világ képét. Persze itt is jön a zöldengergia és biomasssza és egyebek, mert meglepő módon az amerikai értelimésg krémje (?) sem képes levetni a társadalmának technológia-fétisét.
Nem vagyok jövő-kutató, de szerintem sokkal valószínűbb, hogy visszatérünk a régiekhez és újra vitorláshajót és lovaskocsit használunk majd. Persze ez majd kiegészül egy erőteljes népességfogyással is (a gyógyszergyártás problémái és pár kisebb-nagyobb háború a nyersanyagokért) valamint a szépségipar teljes csődjével.
- Időnként rájövök, nem lenne szabad tévét néznem. Az elmúlt pár hétben nem sok hiányzott az agyvérzéshez mikor hallottam a 2006-os eseményeket vizsgáló bizottságnak nyilatkozó volt rendőri felső vezetőket. Persze mint sokminden más, a vezető fogalma is gellert kapott hazánkban.
Jellemzőik:
- a többség elhízott (az ilyen vezető komolytalan, mert olyan mintha egy kövér edző szeretné a sportolókon számon kérni a versenysúly tartását)
- egy-egy kivétellel semmire sem emlékszenek, csak arra, hogy nem kaptak utasítsát Gyurcsánytól (de erre mindannyian)
- a tévé ostromakor a többség szolgálatba helyezte magát. Otthon. És várta, hogy valaki utasítsa őket. Kár, hogy általában ők voltak a döntéshozók.
- népszerű véleményük, hogy ők nem felelősek az alájuk rendelt emberek cselekedeteiért (a frászt nem azok, mintegy hatvan éve volt egy per Nürnbergben, amikor nagyon helyesen bebizonyították, hogy a vezetőket igenis felelősségre lehet vonni az alárendeltjeik mocskos dolgaiért)
- mind üresfejű pártkatonáknak tünnek
Ha csak belegondolok, leszáll a vörös köd. Ennyi. Nyugodt vagyok.
- Magyarországon nem éri meg tűzoltónak lenni. Kár érte, pedig szívesen csinálnám. De ezt mégis honnan veszem? Megjelent az új Moldova riportkönyv a tűzoltókról és szerencsére beletalált a közepébe (lásd a Rescue Me rajongói posztokat). Kár, hogy a Mester öregszik, sajnos meglátszik az idő az írás stílusán és a kötet rövidségén. Viszont ennek ellenére is sem tudom letenni, és a két kötetre bontottt könyv első felét már ki is végeztem. És miért nem éri meg? Nincs meg az egészséges felfeléáramlás az egyszeri tűzoltóknál (a legjobb helyeket itt is a fehérgallérosok szerzik meg, akik legfeljebb a gáztűzhelynél kerülnek közel a lángokhoz), korlátozva van a tűzoltók mozgási szabadsága (a 24/48-as fordában könyörgöm, kinek mi köze van hozzá, hogy hol vagyok?) végül a fizetés éppen, hogy követi az inflációt (és a kezdők esetében nem éri el a száz ezer forintot). Ebből igazából csak egy dolog zavar annyira, hogy azt mondjam: én ezt nem akarom. Ez pedig a pihenőidővel való elszámolás kötelezettsége.
- Persze mindig utólag hallok róla vagy éppen valamiért (pénz vagy emberhiány miatt) nem tudok elmenni egy jóféle koncertre. Legutóbb például erre:
