Nos miután tegnap sikeresen beköttettem a szakdolgozatom, nem sikerült leadni. Köszönjük tanulmányi osztályos fruzsina *szándékos nemecseki megszégyenítés*, hogy szakadjon rád 212 kilónyi álmennyezet. Amikor az egyszeri adminisztrátornak összesen annyi feladata van, hogy átvesz az embertől 93 oldalnyi szellemi terméket és államvizsga jelentkezőlapot, akkor nehéz felfogni, hogy 16:04-kor ezt miért nem akarja megtenni.
Erős a kísértés, hogy az ember oknyomó riporterré változzon a teliholdkor és kiderítse: hogyan kerül egy ennyire antipatikus, együttműködésre képtelen, rosszindulatú személy ilyen pozícióba.
Óóó, állj! Tudjuk hogyan: a hök *ismételten szándékos nemecseki megszégyenítés*vezető beosztású tagjához kell kötődni.
Másrészt annyira nem felemelő a tudat, hogy az embernek még egy alkalommal utaznia kell oda-vissza (nehéz a bejárósok élete) vagy ha erre nem nagyon van pénze, akkor meghúzza magát valahol a városban és ezért a péntek reggeli találkozóját lemondani legyen kénytelen. Tegyük hozzá későn, ami miatt jelenleg az átlagosnál is rosszabbul érzem magam.
Csak a helyzet súlyát érzékeltetve még egy dühös kifakadás: anyád inkább nyelt volna!
Nos, ha levedlem a morcos álarcot, akkor azért be kell ismernem: egész jól alakult a tegnapi csövezés: tízkor mekis vacsora (és a nap első étkezése) a főtéren, hogy aztán az egyébként is magas véralkoholomat a növekedés további lehetőségével fenyegessék az illetékesek.
Mielőtt elfelejteném: magamhoz vettem a Citadellát, szóval a közeljövőben alkalomadtán lesz mivel játszódni.
A szakdolgozatomat jelenlegi formájában az életben nem akarom látni, esetleg majd ha bővítem egy kicsit.
