Aki még nem hallott a Lajtáról, annak gyorstalpaló: A Lajta egy Monitor osztályú hajó, azonban a világon az egyetlen fennmaradt folyami típusú Monitor. Rajta kívül még hat darab nyílt vízi Monitorról tudunk. A Monitor osztály hajóit alapvetően járőrfeladatok ellátásra tervezték és az oszály névadó hajóját 1862-ben bocsájtották vízre az Egyesült Államokban, ahol az Unió oldalán vett részt amerikai polgárháborúban.
A Lajta 1871-ben készült el, mint az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének egysége. Végigharcolta az első világháborút, majd a Tanácsköztársaság idején részt vett a világ egyik első antikommunista mozgalmában, amelyet éppen róla neveztek el Monitor-lázadásank. Azonban a trianoni békeszerződés értelmében az újonnan létrejövő magyar állam nem tarthat haditengerészeti egységeket, így a Lajta nagy szerencséjére akkor már a fegyverzetétől megfosztották, majd egy nagy daru segítségével sóderkotró hajóvá "minősítették át".
A közelmúltban azonban már a lebontásra várt, de szerencsére néhány civil felismerte a hajó értékét és lépéseket tett a hajó megmentéséért, aminek eredménye a tegnap újraszentelés és talán egy új jelkép születése lett.
Több kép a Lajtáról és a hajósparádéról a tovább után.
És az többi hajó: