Inni és élni hagyni. Magyar keresztségben a cím szokás szerint köszönőviszonyban sincs az eredetivel. Egyébként nem kell félni, nem hódoltam be a vámpír divatnak, szóval ezt nem fogja követni sem a Twilight sem a Vampire Diaries. Inkább az Interjú a vámpírral és az Engedj be! irányvonalát követő történeteket tudom ajánlani. Mondjuk az is igaz, hogy egyelőre még nem látom mi lesz ebből, de az első három rész alapján azt mondom, hogy legalább az első évadot végignézem. Meglepő módon szembe megy a divattal és van főcíme valamint egy kellemes hangzású saját főcímzenéje is.
A sorozat felütése kicsit a Legenda vagyok első három (és legjobb) percére emlékezetet, mikor egy vámpírjogi aktivista beszél arról, hogy a vámpírok hogyan tudnak beilleszkedni a nemrégiben felfedezett művérnek köszönhetően. A helyszín pedig Louisiana vagy legalábbis környéke, szóval a szereplők mögé pakolt háttér határozottan csak erősíti a hangulatot.
Bár a történet nagyjából három szálon fut, ezek közül a legfontosabb Sookie Stackhouse (Anna Paquin) nézőpontja, aki - bár ez engem kifejezetten zavar - telepata. Sookie minden bizonnyal szereti a vámpírt, de nem csak azért mert jóképű, hanem mert neki nem hallja gondolatait. Mellesleg a vámpír kifejezetten emberbarát, mivel csak a japán művért hajlandó fogyasztani. A másik nézőpont Sookie testvéréé, aki buta de a férfias megjelenés miatt pickup-ot vezet. Végül a harmadik Sookie gyermekkori néger barátnőjéé, aki sajnálatosan túlművelt az elhízott fehér protestáns honfitársaihoz képest és persze nehezen viseli őket. Egyszerűen hangzik? Eléggé. Viszont az egész egyelőre kellemes időtöltést kínál egyelőre, bár még elromolhat. Ha megtörténik azonnal szólok.
Itthon amúgy egyelőre csak az AXN adja.
